Átirányítjuk lapcsoportunk központi oldalára, a szallashegyek.hu-ra,
ahol részletes ajánlatot kérhet és online le is foglalhatja szállását.
Minden kétágyas szoba zuhanykabinos fürdőszobával felszerelt. Mozgássérült vendégeink igényeit szem előtt tartva 2012-ben az egyik lakosztályunkat teljes körűen akadálymentessé tettük, és itt akadálymentes fürdőszoba került kialakításra, szintén zuhanykabinnal. A másik lakosztályban fürdőkád várja a kisgyerekes családokat.
16-ostól 28-as méretig 10 db teljesen felszerelt, GPS konzollal ellátott kerékpárral rendelkezünk, amelyeket szállóvendégeink kölcsönözhetnek a kerékpárút mellett található csónakházba, hogy felfedezhessék a Dunakanyar természeti és kulturális értékeit. Kisgyerekes családok részére 2 gyerekülésünk, sisakjaink és egy trail-gator® kerékpárvontató rudunk is van.
A szálloda éttermében vendégeink előzetes kérése alapján kialakítunk egy közös főzésekre, főzőtanfolyamokra alkalmas főzősziget. A főzősziget magassága állítható, így a gyerekek is részt tudnak venni a foglalkozásokon. Nyaranta az idelátogatók lekvárfőző üstünkben főzhetik saját lekvárjukat.
A Villa Székely*** 15 szobával áll vendégei rendelkezésére, ebből 13 db kétágyas, zuhanykabinos szoba, valamint 2 db, egyenként 50m2-es alapterületű három ágyas pótágyazható és ötágyas, fürdőszobás lakosztály.
A gondozott parkunkban található mászófal, fészekhinta, felfújható focipálya, babajátszótér, pingpongasztal, lengőteke és nagy homokozó, ami pétanque pályának is alkalmas. Továbbá sok-sok társasjáték, puzzle és egy xbox kinect is várja a gyerekeket.
Az ágyak a vendégek aktuális igényének megfelelően valamennyi szobában külön ágyként és franciaágyként is alakíthatók, vagyis összetolhatók illetve széthúzhatók. A kényelmes alvást vadonatúj Yatas Prestige matracokkal biztosítjuk.
A Villa Székely***-ben bőséges kínálatú szolgáltatáscsomaggal szeretnénk vendégeink tartózkodását kellemessé varázsolni.
A háromcsillagos Villa Székely szálloda a Dunakanyarban, Leányfalu szívében várja a pihenni és feltöltődni vágyókat, csupán néhány percnyi sétára a Dunától és a Leányfalui Termálfürdőtől.
Egyéb helyiségek: A szállodában található még egy 60 és egy 36 m2-es természetes fényű terem, melyek kiválóan alkalmasak tréningek számára. Wellness részlegünk jacuzzival, szaunával felszerelt, igény esetén gyógymasszázst is biztosítunk. A játék szerelmeseinek külön biliárdterem áll a rendelkezésére. Az összes belső helyiség klimatizált.
Szolgáltatások:
Családbarát szállodaként kialakítottunk egy mozgás- és készségfejlesztő játékokkal felszerelt játszószobát. A játszószoba bérelhető szülinapi zsúrok, készségfejlesztő foglalkozások számára is. Kérésre foglalkozásokat, gyermekfelügyeletet biztosítunk.
Az aktív kikapcsolódás szerelmesi részére Garmin Dakota 10 GPS készülékeket biztosítunk, melyek vízállók és ütésállók, ezért kerékpározáshoz, vízi sporthoz, geocaching-hez is alkalmasak. Ez utóbbihoz vezetett túrát is biztosítunk.
A Villa a Duna partján csónakházat üzemeltet, így lehetőséget biztosítunk 1-4 személyes túrakajak- és kenubérlésre, 4 személyes kielboot, illetve 4 és 6 személyes motorcsónak kölcsönzésre. Gyerekevezőink is vannak, így az egész család aktívan részt vehet a kajak-, vagy kenutúrán.
Nem utolsósorban értékeire vigyázva zárt parkolót biztosítunk.
Családok részére megújult kétlégterű, ún. connecting családi apartszobáinkat javasoljuk, így a szülők a gyerekektől külön, de átjáróval összekötött szobában lakhatnak nálunk. Az exkluzivitást kereső vendégeinknek mindenképp az újjávarázsolt lakosztályainkat ajánljuk. A szobák mindegyikébe kártyás beléptető rendszer teszi lehetővé a bejutást, illetve az ingyenes vezeték nélküli internethasználat biztosított.
Természetesen a felnőttekre is gondoltunk, részükre kialakítottunk egy biliárdtermet, ahol a biliárdozás mellett lehetőség nyílik csocsózni, dartsozni, továbbá elhelyeztünk egy JBL ONBEAT VENUE iPhone dokkolós hangszórót, amire vendégeink iPhone-t, iPad-et, iPod-ot, illetve egyéb mobiltelefont bluetooth-eszközként tudnak csatlakoztatni, és olyan zenét hallgathatnak, amihez kedvük támad. Internetfüggőkre gondolva az egész épületben WIFI internet kapcsolat elérhető. Ezek mellett pingpongasztal, pokerasztal és Xbox Kinect várja a kikapcsolódni vágyó felnőtteket.
Szállóvendégeink térítésmentesen használhatják finn szaunánkat és 8 személyes jacuzzinkat.
Szobák:
A szálloda 1991 óta van a Székely család tulajdonában, folyamatosan újítjuk, a belső terei 2012-ben teljes körű átalakításon estek át a kor technikai vívmányait figyelembe véve. A három generáció pihenését biztosító 110 éves kúria épületében kialakított szálloda barátságos és szakmailag felkészült személyzete mindent megtesz a legnagyobb komfort és kényelem biztosítása érdekében. A hotelben a legkisebbektől a nagyszülőkig mindenki garantáltan megtalálja a számítását. Szállodánk kialakításának, adottságainak köszönhetően ideális esküvők, tréningek lebonyolítására.
Lemondási feltételek
Az érkezés napjáig kötbérmentesen lemondható.
Érkezés és távozás
Bejelentkezés: 14:00 - 20:00
Amennyiben később érkeznél, mint ahogy a szálláshely vendéget tud fogadni, kérjük, jelezd.
Kijelentkezés: 10:00-ig
Nyitva tartás
Egész évben.
Összes férőhelyek és pótágyak száma
Pótágyazva összesen 40 fő.
Ajánlatkéréshez, foglaláshoz kattintson ide vagy hívja a 06 70 60 33312 telefonszámot.
